Morfondírozások

Nem mindennapi napló

Nem mindennapi napló

Oroszlánkölykök

A legjobb regény a 2. világháborúról

2024. április 18. - Daddy21

 

Irwin Shaw regényét olvastam a legutóbbi áramszünet alatt - a legjobb könyvet a második világháborúról. Nálam a legjobb háborús regény címért is versenyben van a „Csendes Don”-nal, és ahogy ez utóbbi Nobel díjat ért szerzőjének, Solohovnak, Irwin Shaw eposza is megérdemelte volna.
Hatalmasan hömpölyög ez a hihetetlenül sokszínű, részletgazdag, mozgalmas, remekül megírt történetfolyam. Az, hogy Shaw maga is résztvett az európai harcokban részben magyarázza csak a helyszínek bemutatásának, és a párbeszédeknek a hitelességet erősítő elképesztő alaposságát: Nyilván sok résztvevőtől gyűjtött még információkat mielőtt megírta és 1948-ban közreadta volna a művet. Az amerikai közkatona-főszereplő - Noah Ackerman – megalkotása volt a "könnyebb" feladat, a nagyobb bravúr a másik oldal főszereplőjének, Christian Diestl őrmesternek a megrajzolása. Nem tudni, hogy a könyv (osztrák-)német főszereplőjének alakját egy emberről, vagy több (hadifogoly?) katonáról mintázta-e, de az biztos, hogy őt (őket) nehezebb volt rávenni, hogy ilyen mértékben együttműködjenek vele. Sorsán (sorsukon) keresztül mélyen bepillanthatunk a hitleri Németország hadseregének életébe, meglepően alaposan kidolgozott életrajzokkal – párbeszédek tömkelegével hitelesített - személyes történetekkel, csatajelenetekkel…
Shaw maga is megjelenik a regényben, ő a harmadik főszereplő (Whitacre), de a másik kettőhöz képest kevésbé kidolgozott, kevésbé érdekes figura, így aztán – talán tudatos választás eredményeképpen – inkább csak 2+1 főszereplőről beszélhetünk.
Szigorúan csak felnőtteknek ajánlanám. Nem is annyira a szexjelenetek, hanem az iszonyú mészárlások, kínzások (szemkinyomásos vallatás), és egyéb borzalmak (Hardenburg hadnagy – több jelenetben is) miatt, én már főiskolás voltam, amikor először olvastam, de megterhelő volt így is.
Kis vigasz, hogy a legnagyobb szörnyűségeket is képes elfeledtetni pár pillanatra néhány kedves, gyertyafényes emberi történet - a legbájosabb Noah és Hope szerelmének története. A regény első harmadában van ugyan, de hát vissza lehet ide lapozni, ha a borzalmaktól bűzlő háborús pokolban levegő után kapkod a lelked. Én jópárszor megtettem, mindig segített.  

A bejegyzés trackback címe:

https://nemmindennapinaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr8018384201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterséges Geci 2024.04.19. 10:03:26

Oroszlankölykök? Nekem erről gyerekkorom óta Joy Adamson jut eszembe. (Pedig az Elza és kölykei)

Daddy21 · http://ujtarsadalom.blog.hu 2024.04.19. 10:09:10

Hát ez nagyon(-nagyon) más történet. De ha elolvasod, utána mindig ez fog eszedbejutni az oroszlánkölykökről...
süti beállítások módosítása